Honda Bolt! Honda bontott, utángyártott és gyári új autóalkatrészek kedvező áron raktárról.
1994-ben gyerekkori álmom valósult meg egy Honda Crx vásárlásával . Ezt az autót sérülten vettem (akkor ismertem meg az eladót , aki azóta is a barátom) , amihez vásárolnom kellett alkatrészeket illetve kaptam plusz alkatrészeket is, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Ekkor tapasztaltam, meg hogy mennyire nehéz alkatrészekhez jutni, ami ebben az időben szinte lehetetlennek bizonyult a mai lehetőségekhez képest. Ekkor szembesültem azzal is, hogy mekkora kereslet van, mivel a plusz alkatrészeket megpróbáltam értékesíteni. Innentől kezdve, tehát több mint 16 éve foglalkozom Hondákkal, eleinte inkább sérült autók javításával, majd később külföldi importjával, kereskedelmével. Idővel aztán egyre jobban előtérbe került az alkatrész forgalmazás, mely során az évek alatt rengeteg külföld és belföldi kapcsolatra tettem szert, amit az alkatrész kereskedelemben hasznosítok. Akár Európából, akár a világ bármely pontjáról legyen szó, be tudjuk szerezni a kívánt alkatrészt , a lehető legrövidebb határidőn belül.
Heti szállítással érkezik például Honda gyári új alkatrész Németországból, az itthoni áraknál kedvezőbb áron, mivel rendszeres probléma, hogy a kedvező ár nem elég, az idő tényező is számít . Ennek érdekében folyamatosan próbáljuk a raktáron lévő gyári alkatrész mennyiségét is növelni.
Ezenkívül rendszeresen érkezik használt Honda alkatrész Olaszországból és Angliából is, az utángyártott karosszéria elemek pedig Taiwanból kerülnek beszerzésre. Ami talán egyedülálló, hogy nálunk lehetőség van arra, hogy ha esetleg nem illeszkedik jól az autón a vásárolt termék, akkor vissza lehet hozni és visszaadjuk a vételárat, nem kell levásárolni..... Ezt bátran vállaljuk, hiszen az általunk ajánlott-kínált alkatrészek pontosan illeszkednek, és ami nem jó, azt nem is ajánljuk.
Már sok-sok éve elmondható rólam, hogy teljesen Honda fanatikus lettem, ezért szerencsésnek érzem magam, mert az csinálom amit szeretek. Jó kedvvel megyek reggel dolgozni és ezért szívesen segítek is bárkinek, aki hozzánk fordul. (természetesen amikor összejönnek dolgok és egy időben csörögnek a telefonok, ez talán kevésbé érződik, de hát ember vagyok én is :-) )
A telefonokat én intézem, egyedül , így amennyiben esetleg foglalt vagy nem érne el , visszahívom (akár egy óra múlva is , ha csak akkor tudom), mert az rendkívül fontos számomra, hogy aki megkeres az el is érjen.
Az évek előrehaladtával bővült a cég munkatársainak száma, akik azóta is, évek óta nálunk vannak, így mára elmondható, hogy a cégnél, kizárólag tapasztalt, hozzáértő szakemberek dolgoznak, összeszokott csapatmunkában.
Kérem tiszteljen meg minket azzal, hogy ha Honda autóalkatrészt keres, ad egy lehetőséget arra, hogy bizonyítani tudjunk.
|