Notice: Undefined index: HTTP_ACCEPT_LANGUAGE in /wwwroot/index.php on line 101

 

Honda
Capa

A Honda "Small is Smart", azaz "a kicsi az okos" elvén épült Honda Logo és némileg Honda Civic alapú kisautója. 



Honda Capa 
1998-2002

 

 

A Honda ezzel a "Small is Smart" elven épült autójával, a Japánban divatos kisméretű autók táborát kívánta gyarapítani, hiszen az autó jól pakolható volt, kis helyen elfért, kis súlya, és erős motorja végett pedg igazán jól vezethető kisautó lett. A fej és lábtérre is sok figyelmet fordítottak, ennek is köszönhető a "doboz" forma, illetve az autóból való könnyű kitekintés is szempont volt, ezt pedig a nagy üvegfelületek bizonyítják. Lényegében ezzel az autóval a tökéletes városi járművet akarták elkészíteni. Maga az alap koncepció már 1997-ben megjelent a Tokyo Motor Show keretein belül, akkor még J-MW néven. A szalonokban 1998-ban jelent meg Április 24.-én, akkor már Honda Capa néven. Motorkínálata egy darabbol állt, egy belpiacos D15B kódjelű 1.5 literes ~100 lóerős, szívó, nem vtec motorból. Ehhez kapcsolódhatott egy 4 sebességes automata váltó (kizárólag első kerék hajtás esetén) vagy pedig a Honda fokozatmentes automata váltója (CVT) úgynevezett Multimatic S néven. 1999-ben jelent meg az összkerekes változata (!!!!) ami teljes értékű, minden időben összkerékhajtást biztosított, nem úgy mint a HR-V ben is ismert "real time" rendszer, mely csak szükség esetén volt összkerekes. Az autó utódja a Honda Mobilio lett 2001-ben, ám az értékesítés 2002-ig tartott, amikor a már gyér eladási számok miatt, sajnos megszünt végleg a típus.

 

Modelltörténet:
- 1997-ben megjelent a Tokyo Motor Show-n mint "J-MW"
- 1998-ban már Honda Capa néven megvásárolható volt.
- 1999-ben kisebb ráncfelvarrás, megjelenik a 4WD hajtás, kicsit módosított lökhárító, fordulatszámmérő
- 2000-ben megint egy kis ráncfelvarrás, ami a hűtőrácsot, lökhárítókat, és üléseket érintette.
- 2001-ben megjelenik utódja a Mobilio, de az eladások tovább folytatódnak
- 2002-ben leáll a gyártás a gyenge eladások miatt.

 

Technikai adatok
 

  1.5
Motor SOHC soros 4 hengeres 16 szelepes
A motor típusa D15B
Kapacitás 1,5 literes (1493 ccm)
Sűrítési arány 9,3: 1
Teljesítmény 98 LE / 72 kW 6300-es fordulatszámon
Maximális Nyomaték 135 Nm 3500 fordulat / perc
Önsúly 1190 kg (CVT)
Legnagyobb sebesség ?
Gyorsulás 0-100 km / h ?
Hossz / szélesség / magasság    3790 / 1640 / 1670 mm