Notice: Undefined index: HTTP_ACCEPT_LANGUAGE in /wwwroot/index.php on line 101
Honda HR-V bemutatása, technikai adatok, modelltörténet.

 

Honda
HR-V

Egy Honda mini SUV, hibrid szabadidő járműként árulták 1999-től. Akár 4WD kivitelben is.
 

Honda HR-V
1999 - 2006

 

 

A "Wild and Joyfull J-WJ" koncepció autót 1997-ben mutatták be a Tokyo Motor Show keretein belül, és ennek alapjára épült meg a HR-V, ami nem más mint egy futurisztikus könnyű terepjáró. A Honda ezzel a modellel a fiatalokat kívánta célba venni, egyfajta "joy machine" azaz élmény autónak reklámozva be a HR-V-t. Két kivitel volt elérhető, egy 3 és egy 5 ajtós változat. Motorjait tekintve egy 1.6literes SOHC valamint egy 1.6literes SOHC VTEC motor szerepelt a kínálatban. Utóbbihoz összkerék- meghajtás is rendelhető volt. Akár CVT fokozatmentes automata váltóval is elérhető volt. Fő kritika a modellt abban érte, hogy nem lehetett dízel motorral megvásárolni. A három ajtós változatot 2003-ban, míg az öt ajtóst 2006-ban megszüntették.
A valós idejű 4WD rendszert egyébként a Honda CR-V-ből örökölte meg. A modell 2002-ben egy modellfrissítésen esett át, mely a külsőt és belsőt egyaránt érintette. Korát megelőző biztonsága volt, hiszen figyeltek a gyalogos védelemre, ABS fékrendszere EBD-vel volt kiegészítve (automatikus fékerő elosztás), valamint SRS légzsákokkal volt felszerelve. Kínálat része volt továbbá az elektromos tükör, elektromos ablakok, dönthető hátsó ülések, szervokormány, légkondicionáló, első ködlámpák, valamint a hátsó harmadik LED féklámpa.


Technikai adatok
 

  1.6 1.6 VTEC
Motor Soros 4 hengeres SOHC 16 szelepes Soros 4 hengeres SOHC VTEC 16 szelepes
Kapacitás 1590 1590
Sűrítési arány 9.6:1 9.6:1
Teljesítmény 77kw/105Le/6200rpm 91kw/124Le/6600rpm
Maximális Nyomaték 135Nm/3400rpm 144Nm/4900rpm
Önsúly

1180-1245kg (3ajtós)
1257-1393 (5ajtós)

Legnagyobb sebesség 165km/h 170km/h
Gyorsulás 0-100 km / h 12.1s 10.8s
Hossz / szélesség / magasság 4010/1965/1575mm 4010/1965/1575mm
Csomagtér 285liter 285liter
Fogyasztás
l/100 km 2WD 4WD 4WD + CVT
városi 9,9 4,10 9,9
pálya 7,2 7,6 7,5
kombinált 8,2 6,8 8,4

 

 


HR-V 2. generáció

 

2016 - ...

 

 

A második generációs HR-V érkezése mindenkit meglepett, hiszen az előd után sokáig csend volt, pontosan 10 évig, mintha a modell örökre feledésbe merült volna. Nos az új HR-V-re lehet várni kellett, de megérte. Lenyűgöző formavilággal jelentkezett be a piacra, mint annak idején az elődje is. A HR-V a Honda SUV kínálatát kívánja gyarapítani, a legkisebb kivitelben.  Alvázát ennek megfelelően a Jazz adja. Két motorral kapható jelenleg. Az egyik az 1.5 literes VTEC 130 lóerős benzines, a másik pedig a 120 lóerős i-DTEC dízel  erőforrás. Mindkét motor megfelelően képes mozgatni a karosszériát és fogyasztásuk pedig ahogy a lenti adatokból is látható, igazán kellemes. Érdekesség, hogy USA és Ázsiai piacokon kapható a civicből ismert 1.8 literes i-vtec R18-as motorral is (és AWD hajtással is). Sajnos ez a hazai kínálatból hiányzik (még). Váltókat illetően két lehetőség van, a hatfokozatú kézi kapcsolású és a fokozatmentes CVT váltó. Felszereltséget tekintve is megfelel a mai kor igényeinek: 7” érintőképernyő, beépített böngésző, esőérzékelős ablakok, automata fényszóró, bluetooth, tolatókamera, bőr belső, LED fényszórók, parkoló szenzorok és kamera, tempomat, keréknyomás figyelő rendszer. A korábbi modellel ellentétben ez már csak 5 ajtós kivitelben vásárolható meg. További érdekesség, hogy a HR-V karosszériája 27%-ban ultra erős acélból készült (780,980 és 1500 MPa), nem véletlen az öt csillag az EuroNCAP törésteszten az alacsony súly ellenére.


Technikai adatok
 

  1.5 VTEC 1.6 i-DTEC
Motor Soros 4 hengeres DOHC 16 szelepes I-VTEC Soros 4 hengeres DOHC Dízel Turbó
Kapacitás 1498 1597
Sűrítési arány 11.5:1 16:1
Teljesítmény 130Le/6600rpm 120Le/4000rpm
Maximális Nyomaték 155Nm/4600rpm 300Nm/2000rpm
Önsúly

1312-1395

Legnagyobb sebesség 192km/h 192km/h
Gyorsulás 0-100 km / h 10.2s 10.1s
Hossz / szélesség / magasság 4294/2019/1605mm
Csomagtér 431Liter
Fogyasztás
l/100 km MT AT
városi 7 6,1
pálya 4,8 4,6
kombinált 5,6 5,2

 

l/100 km MT
városi 4,2
pálya 3,8
kombinált 4